Miskolc Holding Zrt.

A holding hétköznapi hősei - a csőszerelő

2020. április 21., kedd
Vass Péter

Akik a nehéz időkben a város zavartalan működéséért dolgoznak – bemutatjuk a Miskolc Holding és tagvállalatainak „hétköznapi hőseit”. (2. rész)

A sorozatban minden tagvállalat egy-egy munkatársát kérdezzük arról, mit és hogyan dolgozik a március közepén kihirdetett veszélyhelyzetben. Ez alkalommal Vass Pétert, a MIVÍZ Kft. munkatársát kérdeztük.

Vass Péter huszonkettő éve dolgozik a MIVÍZ Kft-nél csőhálózat szerelő munkakörben. Kérdésünkre elmondta, háromnapos műszakbeosztásuk a járványhelyzet miatt sem változott meg.

– A munkáltatóm biztosítja a megfelelő védőfelszerelést, maszkot és kesztyűt. A járvány kezdete óta folyamatosan rendelkezésünkre áll a kézfertőtlenítő és az autókat rendszeresen fertőtlenítik. Amit én megtehetek az, hogy rendszeresen kezet mosok, használom a kézfertőtlenítőt, és a munkába járáson kívül otthon maradok. Maradj te is otthon, ha megteheted! – hívta fel a figyelmet Vass Péter.

– Azért indítottuk el a Miskolc Holding és tagvállalatainál a „Hétköznapi hősök” programot, hogy bemutassuk a miskolciaknak azokat a munkavállalóinkat, akik a veszélyhelyzet alatt is folyamatosan végzik munkájukat – mondta el Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve: „ezúton is szeretném megköszönni a cégcsoport összes dolgozójának, hogy ebben a mindannyiunk számára váratlan és ismeretlen helyzetben, ami körül vesz minket, nap mint nap végzik áldozatos munkájukat”.

Forrás: minap

2013 © Miskolc Holding Zrt.